Nagyvilág

A britek is korlátozzák a repülőgépre felvihető elektromos eszközöket

Afrikai és közel-keleti országokat érint az intézkedés, az innen induló gépekre nem lehet mobiltelefonnál nagyobb eszközöket felvinni.

A brit kormány is rendelkezett arról, hogy ne lehessen mobiltelefonnál nagyobb méretű elektronikus eszközöket felvinni több afrikai és közel-keleti országból az Egyesült Királyságba tartó repülőgépekre. Az intézkedés Törökországot, Libanont, Jordániát, Egyiptomot és Szaúd-Arábiát érinti. A nagyobb eszközöket csak a leadott poggyászban lehet elhelyezni.

A britek nem sokkal az után jelentették be a lépést, hogy az Egyesült Államok hasonló korlátozást vezetett be a Jordániából, Egyiptomból, Törökországból, Szaúd-Arábiából, az Egyesült Arab Emírségekből, Kuvaitból, Marokkóból és Katarból Amerikába tartó gépekre.

A brit kormányszóvivő kiemelte, hogy a brit repülőterekre az érintett országokból csak akkor közlekedhetnek a továbbiakban közvetlen járatok, ha a korlátozást érvényesítik. Arról nem beszélt, hogy mi az intézkedés elrendelésének konkrét oka, és arról sem, hogy az amerikai hatóságokkal egyeztetve döntöttek-e róla.

Nem hivatalos brit sajtóértesülések szerint a lépések előzménye az a merénylet lehet, amit tavaly kíséreltek meg egy szomáliai utasszállító gép ellen. Akkor az eddigi vizsgálatok szerint egy laptopba rejtett robbanóeszköz lépett működésbe, lyukat ütve a repülőgép oldalán, de a pilótáknak sikerült a sérült géppel leszállniuk. Abban a merényletben csak a feltételezett elkövető halt meg, két utas pedig megsérült. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik