Belföld

Alapjogokért Központ: meg kell támadni a strasbourgi ítéletet

A jogvédő szervezet szerint megfontolandó, hogy Magyarország kilépjen az emberi jogi egyezményből.

Közleményükben felidézték, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) múlt kedden elmarasztalta Magyarországot, mert – az uniós szabályok alapján a határon alkalmazott úgynevezett tranzitzónás eljárással – megsértette két bangladesi migránsnak az Emberi Jogok Európai Egyezményében (EJEE-ben) foglalt jogait.

A döntéssel a bíróság lényegében elvitatja egy állam azon alapvető jogát, hogy határait és saját állampolgárait megvédje.

Az Alapjogokért Központ azt javasolja, hogy a nem jogerős strasbourgi döntést Magyarország támadja meg, kérve a nagykamara felülvizsgálatát.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága a magyar menekültügyi szabályozást jogellenesnek minősítő múlt heti határozatával újfent túlterjeszkedett saját hatáskörén

– emelték ki.

Mint fogalmaztak, a strasbourgi bíróság fundamentalista módon értelmezte a migránsok jogait az államok (nemzet)biztonsági érdekeinek rovására, így jogalkalmazás helyett valójában jogalkotást végezve súlyosan megsértette Magyarország alkotmányos identitását és szuverenitását.

Az Alapjogokért Központ szerint Magyarországnak meg kell támadnia a bíróság döntését, de a fellebbezés eredménytelenségére is fel kell készülnie.

Fontolóra kell venni a döntés végrehajtásának megtagadását, és ha ennek jogi vagy politikai akadályai merülnek fel, az EJEB joghatóságának felmondásától sem szabad elzárkózni, még akkor sem, ha ez az Emberi Jogok Európai Egyezményéből történő kilépéssel járna együtt

– fejtette ki az Alapjogokért Központ.

Kiemelték, Magyarországon az alapjogvédelem megfelelő szintje a formális EJEE-tagság nélkül is biztosított. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik