Nagyvilág

Félig-meddig már az EU is temeti a török csatlakozást

"Egyre valószínűtlenebb" Törökország csatlakozása az Európai Unióhoz, hacsak Ankara nem változtat gyorsan irányt - vélekedett kedden az unió bővítési biztosa a Bild című német napilap keddi számában megjelent nyilatkozatában.

Johannes Hahn szerint Törökország már egy ideje “egyre inkább távolodik az EU-tól”. A biztos úgy véli, hogy a Recep Tayyip Erdogan török elnök által követett tekintélyelvű irányvonal és az elnöki rendszer bevezetését célzó tervezett alkotmánymódosítás valójában “elfordulás Európától”.

Hahn nem zárta ki, hogy az uniós tagállamok rövidesen megvitathatják az Ankarával folytatott csatlakozási tárgyalások megszakítását, holott decemberben még azok folytatását támogatták.

De a jelenlegi fejlemények alapján bármikor sor kerülhet ennek a helyzetnek az újraértékelésére

– hangsúlyozta az uniós biztos, aki egyúttal határozottan visszautasította a török politikusok részéről az unió ellen elhangzott bírálatokat. Erdogan egyebek mellett “náci praktikák” alkalmazásával vádolta meg Angela Merkel német kancellárt.

Marad a vízumkényszer

Hahn elmondta azt is, hogy jelenleg nem lát esélyt a törökökkel szembeni uniós vízumkötelezettség eltörlésére sem. Véleménye szerint ez addig nem fog megtörténni, amíg Törökország vonakodik attól, hogy teljesítse az olyan lényeges kritériumokat, mint amilyen például a jelenleg ellenzékiek és a kormányt bírálók üldözésére is használt terrorellenes törvény módosítása.

Az európai országok és Törökország kapcsolatai a török elnök hatalmának kiterjesztéséről szóló április 16-i népszavazással összefüggésben váltak feszültebbé. Ankara azért bírálja az Európai Unió több országát, köztük Németországot, mert a közelmúltban visszautasították, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak a helyi törökök körében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik