„Erre az ügyre ráment mindenem, amiért eddig éltem” – idézi a Nol.hu a 45 éves S. Csaba volt rendőr alezredest, a Heves megyei rendőrség egykori bűnügyi igazgatóját, aki befolyással való üzérkedés miatt állt az ítélőtábla elé.
A volt rendőri vezetőt első fokon hat év letöltendő börtönre ítélték, mert három évvel ezelőtt egy férfinak, aki ellen akkoriban büntetőeljárás volt folyamatban, azt ígérte, hogy megmozgatja kapcsolatait annak érdekében, hogy kedvező ítélet szülessen az ügyben és pénzt kért azért, hogy lefizethessen belőle bírókat és ügyészeket.
S. Csabát 2012 végén akkor kapták el, amikor a férfitól átvett félmillió forintot. Ugyancsak elítélték Sz. János egri ügyvédet is, aki annak a férfinak volt védője, akitől S. Csaba pénzt kért. Az ügyvéd korábban maga is rendőr volt Egerben, szintén bűnügyi vezetői posztot töltött be. A vád szerint közreműködött a kenőpénz-átadásban.
Az ügyész közölte: különösen súlyos bűncselekményről van szó, mivel a vádlottak jogot végeztek és ismerték tettük jogi következményeit. Az ügyben május 12-én hirdetnek ítéletet.