Első fokon csak egy év nyolc évet kapott, de másodfokon hét év börtönre ítélték azt a férfit, aki súlyosan bántalmazta családját – írja az Index.
A férfi és felesége 2013 márciusában hajdúhadházi otthonukban együtt italoztak, majd veszekedni kezdtek, végül a férj fejszével ment neki a nőnek. Az asszony az utcára menekült segítségért. Az ítélőtábla szerint a férfi akár életveszélyes sérülést is okozhatott volna, ezért másodfokon emberölés kísérletévé nyilvánították tettét.
Ugyanebben az évben a vádlott másodszor is bántalmazta feleségét, amit fia számonkért rajta, erre az apa kaszát ragadott és megvágta a fiú karját, nyolc napon belül gyógyuló sérülést okozva.