Belföld

Lázár és Semjén törvényjavaslatának értelmében börtönbe kerülhetne a Heineken értékesítője

Lázár János és Semjén Zsolt közösen nyújtottak be egy törvényjavaslatot, ami az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosításának tilalmáról, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szól.

A törvényjavaslat előterjesztői úgy látják, hogy szükség van egy általános, az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú felhasználását tiltó szabályrendszer felállítására Magyarországon. Ennek értelmében ha valaki

  • horogkeresztet,
  • SS-jelvényt,
  • nyilaskeresztet,
  • sarló-kalapácsot,
  • ötágú vöröscsillagot

vagy ezeket ábrázoló jelképet köznyugalom megzavarására alkalmas – különösen az önkényuralmi rendszerek áldozatainak emberi méltóságát vagy kegyeleti jogát sértő – módon terjeszt vagy nagy nyilvánosság előtt használ, közszemlére tesz, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt

elzárással büntetendő.

Aki viszont valaki önkényuralmi jelképet haszonszerzés céljából – az ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, az önkényuralmi jelképekhez kötődő történelmi eseményeket ábrázoló művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából történő felhasználás esetét kivéve –felhasznál, megjelenít vagy ilyen jelképpel ellátott árut vagy szolgáltatást értékesít, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt

két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az indoklásban az szerepel, hogy “semmi sem szabályozza azonban azt a jelenséget, hogy az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célból történő megjelenítése, és ezáltal lopakodó társadalmi elfogadtatás a egyfajta legitimációját jelenti a diktatúrák korábbi szimbólumrendszereinek . Ez ugyanakkor nem kívánatos, sőt, kifejezetten káros a kollektív társadalmi emlékezet szempontjából”.

Az időzítés alapján elég egyértelműnek tűnik, hogy a törvényjavaslat a Heineken ellen szól. A vállalat vörös csillagát már korábban is támadták, több mint tíz évvel ezelőtt a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége tett panaszt a fővárosi ügyészségén, de ők nem találták problémásnak a Heineken jelképét.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik