Közélet

Három nap alatt háromszor rabolt

rablo(960x640).jpg (rabló)
rablo(960x640).jpg (rabló)

Szegeden egy 33 éves férfi három nap alatt három rablást követett el. A rendőrség vádemelést javasol ellene.

A 33 éves férfi még tavaly augusztusban először az utcán támadt egy nőre, akitől elrabolta ékszerét, pénzét, mobiltelefonját. Ezt követően egy-egy férfit ütött le. Elvette áldozatai pénzét, telefonját. “Valamennyi sértett 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett” – olvasható a rendőrség honlapján.

A nyomozók azonosították és elfogták K. Józsefet, akit meggyanúsítottak és őrizetbe vettek. Később derült ki, hogy korábban egy magánlakásban eltörte alkalmi ismerőse arccsontját, és a készpénzével elmenekült. Emiatt kifosztás és súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt is büntetőeljárás indult ellene.

A Szegedi Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik