Közélet

Hajléktalanok nevében adtak el 100 tonna fémhulladékot

A NAV pénzügyőrei várhatóan 8 millió forint bírságot fognak kiszabni annak a gödöllői magánszemélynek, aki illegálisan kereskedett fémhulladékokkal és akinél lefoglaltak több mint 2,5 tonna fémet.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai másodszor jártak Gödöllőn ugyanannál a magánszemélynél, akitől tavaly 163 kilogramm vashulladékot koboztak el illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt. Az illető akkor közel 300 ezer forint bírságot is kapott. A mostani ellenőrzéskor a pénzügyőrök útközben találkoztak az ellenőrzött személlyel, aki épp egy kisteherautóval szállított összesen 2,6 tonnányi, fém gépjárműalkatrészt, illetve bontásból származó fémhulladékot, valamint egy – a fémhulladékok mérésére szolgáló – tolósúlyos mérleget – írja közleményében a NAV.

A közúti ellenőrzéskor kiderült: a raktérben lévő autóalkatrészeket autószerelőktől kapta, azonban azok eredetét semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni. A fémkereskedők nyilvántartásai alapján kiderült az is, hogy az ellenőrzött személy 2010 januárjától kezdve – hajléktalan emberek nevében – közel 100 tonna fémhulladékot már értékesített engedéllyel rendelkező fémkereskedőnek.

A pénzügyőrök illegális fémkereskedelmi tevékenység miatt a gépjárművön lévő 2,6 tonna fémhulladékot, illetve a fémfelvásárlók által kiállított fémleadási okmányokat lefoglalták és fémkereskedelmi törvénysértés miatt eljárást indítottak. Mivel a hulladékok gyűjtését, tárolását és ártalmatlanítását is engedély nélkül végezte, ezért még hulladékgazdálkodás megsértése bűncselekmény elkövetése miatt is felelnie kell. Az engedély nélkül folytatott illegális tevékenység miatt több mint 8 millió forint bírság kiszabása várható.

A NAV vizsgálatot indított a fémkereskedők ellen is, akik a lomtalanításból származó fémhulladékot átvették.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik