Nagyvilág

Vízágyúval verték szét a török tüntetők tiltakozását Rotterdamban – Videó

A holland rendőrség vasárnapra virradóra vízágyúk segítségével feloszlatta a rotterdami török konzulátus közelében szervezett tüntetést, amelyen néhány ezer török tüntető tiltakozott amiatt, hogy a helyi hatóságok megakadályozták a családügyi miniszter bejutását a diplomáciai képviselet épületébe, s hogy külügyminiszterüket sem engedték be az országba.

A tüntetők már eleve zászlókkal és transzparensekkel várták a rotterdami konzulátusnál Fatma Betul Sayan Kaya családügyi minisztert, aki előzőleg Németországban tartott találkozókat, és közúton kívánt Hollandiába utazni, de konvoját visszafordították Németországba. A miniszter Twitter-üzenetében közölte, hogy a konzulátustól 30 méterre állították meg a rendőrök. Az újabb jelentések szerint a holland rendőrség kíséretében kellett a konvojnak visszatérnie a határhoz.
Fatma Betul Sayan Kaya az április 16-i törökországi alkotmánymódosító népszavazással kapcsolatos kampányrendezvényen vett volna részt, akárcsak Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, akinek repülőgépétől korábban Hollandia visszavonta a leszállási engedélyt.

Rotterdam polgármestere, Ahmed Aboutaleb (marokkói származású munkapárti politikus) a tiltakozás méreteit látva szükségállapotot rendelt el szombat este, hogy szabad kezet kaphasson a tömeg feloszlatásához. Ennek eredményeként lovasrendőrök és rohamrendőrök vízágyúkat vettek be a tüntetők ellen, akik ezután elhagyták a helyszínt.

Ezek az esetek rendkívüli mértékben megterhelték a két ország diplomáciai viszonyát, amit például az is jelez, hogy a holland hatóságok “nem kívánatos idegen személynek” nyilvánították a családügyi minisztert. Ez utóbbi pedig Twitter-üzenetében “önkényes” lépésnek nevezte a történteket.

A demokrácia, az alapvető jogok, az emberi jogok és a szólásszabadság – mindez feledésbe merült ma Rotterdamban

– írta a miniszter.

Szombaton hír érkezett az ankarai válaszlépésekről is. A török külügyminisztérium bejelentette, hogy “biztonsági okokból” elzárták az ankarai holland nagykövetség és az isztambuli főkonzulátus bejáratait és kijáratait, hasonló intézkedéseket hoztak a holland ügyvivő és a főkonzul rezidenciájánál is. A tárca közlése szerint bekérették a külügyminisztériumba a holland ügyvivőt, és közölték vele: “egy ideig” nem kívánatos, hogy a nagykövet visszatérjen állomáshelyére. A török kormány tagjai egy sor európai országban terveznek kampánygyűlést tartani honfitársaiknak az elnöki hatáskörök növeléséről szóló alkotmánymódosítás mellett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik