Belföld

Menekültek bántalmazása: bizonyítottság hiányában ejtik az ügyeket

A határőrizet szigorítása óta 44 feljelentést tettek, nagy többségükben megszüntették a nyomozást, mindössze két jogerős ítélet született.

Éles hangú közleményben, Soros Györgyöt emlegetve utasította el a napokban a Belügyminisztérium, hogy az Orvosok Határok Nélkül nemzetközi szervezet és a svéd Aftonbladet című lap arról számolt be, hogy a fáradt és a kormányzati gyűlöletkampány által felheccelt magyar rendvédelmi erők menedékkérőket bántalmaztak a szerb határszakaszon. A tárca azt állította: a 2015. szeptember 16. óta az ügyészségre továbbított nyolc esetből már hatról bebizonyosodott, hogy „minden alapot nélkülöző mendemonda”.

Megkerestük a Legfőbb Ügyészséget, hogy megtudjuk, hány esetben vetődött fel a bántalmazás gyanúja, amit a határon szolgáló hatósági személyek követhettek el. Válaszukban azt írták:

a 2015. szeptember 1. és 2017. március 8. közötti időszakban összesen 44 feljelentés érkezett a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztályára a határ mentén, migránsok sérelmére elkövetett rendőri túlkapások miatt.

2015-ben öt, 2016-ban 36, idén három esetben tettek feljelentést.

A feljelentések közül 11-et a sértett vagy jogi képviselője tett meg, 14-et valamely rendőri szerv, kettőt az ügyészség, ötöt az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának képviselője, egyet az Európa Tanács Kínzás Elleni Bizottsága, kilencet az Orvosok Határok Nélkül, egyet a Magyar Honvédség és szintén egyet a Szegedi Fegyház és Börtön.

A feljelentések alapján az ügyészség 40 esetben rendelt el nyomozást, két esetben a feljelentés elutasításáról határozott, két feljelentést pedig az elbírálására hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz tett át.

Eddig két ügyben volt vádelmelés, ezekben jogerős ítélet is született.

Ezek részleteiről is érdeklődtünk az ügyészségnél, amely a szegedi törvényszékhez irányított minket, onnan még várjuk a választ.

Elárulták azt is, hogy 32 ügyben a nyomozás megszüntetéséről döntöttek,

31 esetben bizonyítottság, egy esetben bűncselekmény hiányában.

Egy ügyben felfüggesztették a nyomozást, öt ügyet pedig jelenleg is vizsgálnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik