Szórakozás

Álmai otthonába költözik Bereczki Zoltán

Bereczki Zoltán építkezésbe kezdett. A népszerű színész-énekes még idén szeretne beköltözni új otthonába, de addig számtalan feladat áll előtte, sok mindent ki kell választania, hogy új otthona valóban olyan legyen, amilyennek megálmodta. A házban egyelőre egyedül él majd, hiszen válása után még nem találta meg az igazit.

Bereczki elmondta: épülő házában a konyha központi helyiség lesz majd, ahol rengeteg időt tölt, ezért különös gonddal választ ki mindent.

Fotó: Klátyik Heni

“Szerettem volna, hogy a konyha egyben legyen a nappalival és az étkezővel, hogy ne egy külön kis helyiségben készüljenek az ételek, hanem akár a baráti összejöveteleknek is a középpontjában lehessen a főzés. Az már biztos, hogy egy nagy konyhasziget uralja majd ezt a részét a háznak. A technika megszállottja vagyok, ezért az is biztos, hogy szinte minden gépesítve lesz, sőt, nagyon sok mindent a telefonomról tudok majd vezérelni”

– mondta Bereczki Zoltán, azt is elárulta, hogy a konyhában, ahogyan a lakás többi részében is, a földszínek uralkodnak majd, de a bútorok, konyhai gépek, eszközök tekintetében még nem döntött. Hogy megkönnyítse magának a választást, ezen a hétvégén biztosan kilátogat a Konyhakiállításra inspirálódni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik