Nagyvilág

Magyar beszéd miatt verhettek meg három fiatalt Kolozsváron

Tanúk szerint gázpisztoly is előkerült, gyanúsítottak már vannak.

Bántalmaztak három fiatalt szombaton hajnalban Kolozsváron, a helyi Stiri de Cluj hírportál szerint azért, mert magyarul beszéltek. Az összetűzés tényét a rendőrség megerősítette, az indítékot még vizsgálják.

Szemtanúra hivatkozva azt írják: a három fiatal előbb szóváltásba került egy másik csoport tagjaival, ami dulakodásba torkollt. Az egyik támadó gázpisztolyt vett elő, amivel előbb a levegőbe, majd az egyik magyar fiatal felé lőtt, akit fejbe is vágott a fegyverrel.

A Kolozs megyei rendőrség szóvivője elmondta: hajnali négy óra körül riasztották őket, a helyszínen három 26 és 31 év közötti magyar nemzetiségű fiatalt találtak. Azt mondták, két férfi támadt rájuk. Kórházba szállították őket, várhatóan a nap folyamán tesznek panaszt bántalmazás és fenyegetés miatt a rendőrségen.

A szóvivő nem tudta megerősíteni, hogy a konfliktus forrása a bántalmazottak magyar beszéde lett volna, ahogy a fegyverhasználatot sem, de folyik a tanúk kihallgatása és a térfigyelő kamerák ellenőrzése. Az ügynek már vannak gyanúsítottjai. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik