Több autót tört össze tavaly a rendőrség, ahány villogós autója van – tudta meg a Blikk. Az elmúlt évben 3414 úgynevezett „gépjármű-káresemény” történt, vagyis ennyiszer karambolozott rendőrautó. Budapesten 581, az ország többi részén 2833 kocsit törtek össze kisebb-nagyobb mértékben, totálkárosra azonban csak 41-et.
A lap azt írja, az adatok első látásra azért tűnhetnek furcsának, mert a rendőrségnek csak 3009 kocsija van. Vagyis a statisztika szerint több autót törtek össze, mint amennyi a teljes állomány. Ez csak úgy lehetséges, ha egy autó többször is megrongálódott.
A sofőrök trenírozásáról egyébként speciális kiképzés gondoskodik, tanteremben, tanpályán és közúton egyaránt. Mindezek ellenére a rendőrök úgy félnek a balesetektől, mint a tűztől, az új kocsiktól kifejezetten tartanak, a tavaly beszerzett új Opel Astrákra a rendőrség ugyanis nem kötött casco biztosítást. Ha szolgálat közben az egyenruhások saját hibájukból összetörik a járműveket, a javítást zsebből fizethetik.