Foci

Izland legyőzte Hollandiát, hatot lőttek a horvátok

Csehország után Izlandon is kikapott az Oranje, így a világbajnoki bronzérmes igen nagy hátrányba került a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjében.

Az Eb-selejtező A csoportjában sorra születnek a nem várt eredmények. Izland százszázalékos mérleggel fogadta hazai környezetben a három ponttal szerénykedő hollandokat, és alaposan ellátták a baját Robbenéknek.

Tíz percet kellett várni az első gólra, Sigurdsson büntetőből volt eredményes, majd a játékrész hajrájában meglőtte maga és csapata második találatát. Guus Hiddink fiai a térfélcserét követően nem tudtak kilábalni a sokkból, így három forduló után az egyaránt kilencpontos Csehország és Izland mögött.

 Fotó: Europress fotóügynökség

A B jelű hatosban Bosznia-Hercegovina a legnagyobb rivális belgákat látta vendégül, s bár a bosnyákok Dzeko találatával vezettek a szünetig, a fordulás után Nainggolan egyenlített, így pontosztozkodás lett a vége. A csoport többi meccsén Wales Ciprust, Izrael pedig Andorrát győzte le.

A H csoportban a horvátok könnyedén szaladtak át Azerbajdzsán legjobbjain. Niko Kovac tanítványai a szünetben már 4-0-ra vezettek, majd a második félidőben kettőt vágtak a vendég gárdának. Olaszország Máltán diadalmaskodott, Norvégia pedig Bulgárián kerekedett felül.

Eredmények – Eb-selejtezők

A-CSOPORT:

Kazahsztán – Csehország 2-4 (Logvinenko 84., 91., ill. Dockal 13., Lafata 44., Krejci 56., Necid 88.)
Izland – Hollandia 2-0 (Sigurdsson 10., 42. – az elsőt 11-esből)
Lettország – Törökország 1-1 (Sabala 54. – 11-esből, ill. Kisa 47.)

A csoport állása: 1. Izland 9 pont, 2. Csehország 9, 3. Hollandia 3, 4. Lettország 2, 5. Kazahsztán 1, 6. Törökország 1

B-CSOPORT:

Andorra – Izrael 1-4 (Lima 15. – 11-esből, ill. O. Damari 3., 41., 82., Hemed 96.)
Bosznia-Hercegovina – Belgium 1-1 (Dzeko 28., ill. Nainggolan 51.)
Wales – Ciprus 2-1 (Cotterill 13., Robson-Kanu 23., ill. Laban 36.)

H-CSOPORT:

Horvátország – Azerbajdzsán 6-0 (Kramaric 11., Perisic 34., 45., Brozovic 47., Modric 56. – 11-esből, Sadygov 61. – öngól)
Málta – Olaszország 0-1 (Pellé 24.)
Norvégia – Bulgária 2-1 (Elyounoussi 13., H. Nielsen 72., ill. Bodurov 47.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik