Foci

Távozik Svájcból a vb-ezüstcipős magyar futballista

Nem sokkal azután, hogy az U20-as világbajnokságon ezüstcipős lett, Mervó Bence 2015. szeptemberében igazolt az MTK együttesétől a svájci Sion csapatához, ahol viszont egyetlen tétmeccsen sem lépett pályára. Vanczák Vilmos korábbi klubja ugyanis tavaly februárban kölcsönadta a lengyel Slask Wroclawnak.

Mervó a lengyel bajnokságban nem teljesített rosszul, 21 mérkőzésen szerzett négy gól és adott egy gólpasszt. Február 15-én visszarendelte a Sion, viszont sokáig nem maradt Svájcban, ugyanis közös megegyezéssel felbontotta szerződését.

Az U21-es válogatott játékos szabadon igazolhatóvá vált, amelyről így nyilatkozott:

Szabadon igazolható vagyok, mely döntés közös megállapodással született meg az FC Sion és közöttem. Tettem ezt új menedzsereim javaslatára annak érdekében, hogy játékoskarrierem úgy fejlődhessen, ahogy azt én szeretném. Azzal biztosan nem árulok el üzleti titkot, hogy a Sion jól járt velem, ahogy eddigi sportpályafutásommal kapcsolatban ez minden korábbi klubra is elmondható. Célom, hogy én is jól járjak a jövőbeli klubokkal, azért született meg a döntés a szerződés felbontásáról. Köszönök mindent Svájcnak, megyek tovább az utamon.

Fogadj a szezon legjobb meccseire a Tippmixpron!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik