Média

Egyetemisták körében népszerűsítik az önszabályozást

Különdíjat hirdet idén az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT) az önszabályozásról a témában születő legjobb dolgozatot író OTDK-n (Országos Tudományos Diákköri Konferencián) induló felsőoktatási hallgatóknak.

Az ÖRT azzal magyarázza a különdíj létrehozatalát, hogy a reklám önszabályozása és annak sikeres működése nemcsak a reklámipar szereplői számára fontos, az önszabályozás ma már messze túlmutat a felelős kommunikáció és fogyasztóvédelmi szempontokon. Az önszabályozás a szabályozási eszköztárban elfoglalt helye új megvilágítást kapott az EU 2016-ban közzétett úgynevezett „Better regulation” anyagában is.

A különdíj felajánlásával szerettük volna felhívni a figyelmet az önszabályozásra mint megismerni, kutatni való, és ami fő, jogászi témára. A különdíjról tájékoztattuk az egyetemek jogászprofesszorait, akik nagy örömünkre pozitívan fogadták a kezdeményezésünket. Mint volt főiskolai oktató és egyben TDK-felelős szívemen viselem a kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók elismerését, és mint ÖRT főtitkár pedig fontosnak tartom, hogy az önszabályozás jobb megismerése már egyetemi szinten megkezdődjön

– fogalmazott Fazekas Ildikó, az ÖRT főtitkára.

 

 

Ha még érdekli a reklámpiac: cmsales.hu (x)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik