Belföld

Török: “Vagy a népszavazás üti el, vagy a NOB” a budapesti olimpiát

török gábor (Array)
török gábor (Array)
Szerinte a választók pártpolitikai mutyinak, kisajátított kormányzati ügynek látják.

Csak a magyarok negyede támogatja a budapesti olimpiát. Országos és budapesti szinten is többen vannak, akik elutasítják az olimpiai rendezést – derült ki a Republikon Intézet friss felméréséből.

A közvélemény-kutatást idézve Facebook-oldalán Török Gábor arra jutott, nyilvánvaló a kudarc.

Most már egyre nyilvánvalóbb, hogy elbukik az olimpiai kezdeményezés. Vagy a népszavazás üti el, vagy a NOB – látva és feltehetően hamarosan saját megbízásából mérve is a közvélemény drámai változását – teszi parkolópályára.

A politikai elemző szerint ez különösen annak ismeretében tanulságos (az olimpiai rendezés híveinek: fájdalmas), hogy fél éve még egészen mást mértek a közvélemény-kutatók.

A fordulat okai

Szerinte a fordulat okait kereső döntéshozóknak, az ellenzék “aknamunkája” mellett azon is el kellene gondolkodniuk, hogy azok, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy

pártok feletti, politikán túli, konszenzusos ügyként jelenítsék meg a kezdeményezést, jól végezték-e a munkájukat. Úgy irányították-e az olimpiai projektet, olyan mondatokat mondtak-e róla, olyan embereket állítottak-e az élére, hogy a választók ne pártpolitikai mutyinak, kisajátított kormányzati ügynek lássák az egészet, hanem elhiggyék: itt tényleg az egész ország számára fontos kezdeményezésről van szó.

Török Gábor meggyőződése, hogy befogadó, bevonó, együttműködő, és különösen nem kioktató és lekezelő, hanem érvelő és kérdező hozzáállással nem itt tartanánk ebben az ügyben (sem).

Az elemző által idézett kutatásból kiderül, hogy a kérdésben éles határ húzódik a pártszimpátia alapján. Török egyébként idézi a Republikon másik felmérését, amely szerint közel azonos Orbán Viktor és Botka László népszerűsége, abból ő azt emeli ki, hogy a bizonytalanok körében az MSZP miniszterelnök-jelöltje vezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik