Foci

Kétarcú volt Kispesten a Fradi

Thomas Doll szerint a Honvéd otthonában egy nagyon rossz félidőt egy nagyon jó követett.

Fordulatos összecsapást hozott a Budapest Honvéd és a Ferencváros bajnoki rangadója (2-3), melyen három büntetőt is láthattunk. A zöld-fehérek a 90. percben, Lamah tizenegyesből szerzett találatával csikarták ki a győzelmet, ezzel az FTC fellépett a tabella harmadik fokára – igaz, riválisai még pályára lépnek a hétvégén.

„Elnézést, kicsit feldúlt vagyok. A második félidő első öt percében elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést, pedig nagyon sokat tettünk érte. 2-2 után is meg akartuk nyerni a meccset, de nem tudok mit mondani, hirtelen nem véleményeznék semmit. A 88. percben egy tizenegyessel kikaptunk úgy, hogy ismételten nekünk állt a mérkőzés. Nehéz ilyenkor bármit mondani, több volt ebben megint. Domináltunk, erőszakosak voltunk, de sajnos ebbe az előretolt védekezésbe kicsit belefáradtunk, és nem voltak olyan lehetőségeink a kispadon, mint ami a Ferencvárosnak megvolt” – értékelte a látottakat a Duna Televíziónak a Budapest Honvédot irányító Csábi József.


Fotó: MTI

Thomas Doll, a Ferencváros német vezetőedzője csapata harciasságát emelte ki:

„Két arcot mutattunk ma, egy nagyon rossz első félidőt játszottunk, és egy nagyon jó másodikat, megmutattuk, hogy mégis tudunk jól futballozni. Ezen a mérkőzésen is megmutattuk, hogy ahogy Debrecenben is, fel tudunk zárkózni, a fiúk most mindent megtettek a múltkori meccs után, amikor 0-0-t játszottunk. Ki fogjuk használni a kéthetes szünetet, Lamahnak, aki ma is nagyon jól játszott, és Gyömbérnek is jól fog jönni a pihenő a felzárkózásra. Összességében minden téren kihasználjuk majd a rendelkezésre álló időt.”

Videó – A meccs összefoglalója:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik