Belföld

Nyáron jön a dróntörvény és semmi sem lesz a régi

Elkészült a magyar dróntörvény, amely idén nyáron léphet hatályba és előírhatja a vezető nélküli légi járművek felelősségbiztosítását - írta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól (NFM) kapott információkra hivatkozva a Népszava.

A lap úgy tudja, hogy a közigazgatási egyeztetésen is túl van a tervezet, jelenleg az egyeztetés során beérkezett vélemények feldolgozása zajlik.

Az NFM tájékoztatása szerint a szabályozási javaslat hazai elfogadását legalább három hónapig tartó uniós notifikáció követi majd, vagyis az új előírások várhatóan 2017 nyarától, a tervek szerint július elsejétől léphetnek hatályba.

A tervezet a súlyuk, méretük alapján osztja különböző csoportokba a drónokat.

  • a 250 gramm alattiak játéknak minősülnek és szabadon üzemeltethetőek,
  • a 2 kilogramm alattiak esetében online képzést kell elvégezni,
  • a 2 és 25 kilogramm közöttiek esetében pedig elektronikus nyilvántartásba kell venni a járművet, a vezetőnek engedéllyel kell rendelkeznie, amelyhez képzést kell elvégezni
  • a 25 kilogramm feletti drónok esetében már szakszolgálati engedély kell, valamint az eszköz légialkalmassági vizsgálatához üzemi és repülési naplót kell vezetni.

A tervek szerint lesz egy mobilalkalmazás is, amely a drónt használóknak naprakész információt ad arról, hogy a repülés az adott területen, légtérben és időszakban engedélyezett-e.

Az üzemeltetők számára kötelezővé tennék a felelősségbiztosítást is, arra az esetre, ha a drón valamilyen balesetet okoz. Szabályozzák azt is, hogy a
hobbicélú reptetés hol, mikor engedélyezett, illetve arra vonatkozóan is meghatároztak korlátokat, hogy a különböző kategóriákba tartozó drónokkal milyen magasra lehet repülni. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik