Foci

A csodával határos Törőcsik gyógyulása

A márciusban agyműtéten átesett Törőcsik András már egy csillaghegyi otthonban gyógyul. Nővére, Törőcsik Éva és fia, Attila voltak a DIGI Sport Reggeli start c. műsorának vendégei és arról beszéltek, hogy az Újpest legendája meccseket néz, csokit eszik, nem dohányzik és játékosmegfigyelő lenne.

„A márciusi műtét előtt fizikailag jól volt, de voltak hiányosságok az életében, amelyek egyenes következménye volt a baleset. Mindig bizakodtam a változásban, segítettem neki, s most, hogy Attila fia hazaköltözött Németországból, együttes erővel könnyebben megy. A kialakult helyzetért felelős ő maga, de azért a körülmények is, hiszen a baleset előtt is a „jó akaratú barátok” vitték a rosszba” – mondta nővére, Törőcsik Éva a DIGI Sport Reggeli start c. műsorában.

Fia, Törőcsik Attila hozzátette: „Utólag csengett le bennünk, hogy András életveszélyben volt, s ehhez képest csodával határos módon és sebességgel épül fel. Igen, állíthatjuk, hogy ez a súlyos baleset a jóisten figyelmeztetése is lehetett, s valószínűleg az utolsó, hogy így ne tovább. A gyors javulásban nyilvánvalóan szerepe volt az élsportolói múltjának, illetve nem hagyta el magát. A gyógyulás rendkívül sokáig tart még, s a felépülés mértékéről is csak egy év múlva lehet biztonsággal nyilatkozni, a teljes sikert még senki nem meri kimondani.”

„Az UTE Baráti Körnek rengeteget köszönhetünk, ők fedezik gyógyítása költségeit. Már Csillaghegyen van, sétál, a közelben lévő focipályára kimehet fiatalokat nézni, vannak foglalkozások, persze ő változatlanul nem könnyű eset. A baleset óta ital nincs, az intézetben is csak a család engedélyével látogathatják megbízható emberek. Sütit és rengeteg csokit eszik, már a cigarettát is letette. Ami óriási dolog volt, hogy focizhatott a barátokkal, s egy labda is le van téve a nevére állandóan. A visszatérésében csakis a foci játszhat szerepet, a játékosmegfigyelés, a fiatalok érdeklik, közel áll hozzájuk a lelkületében is. Hogy milyen módon ünnepeljük jövőre a 60. szülinapját? Még nem tudjuk, de a futballhoz lesz köze” – jelezte Törő két családtagja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik