Foci

Német Kupa: Dárdaiék drámai meccsen estek ki Dortmundban

A nyolcaddöntőben megismétlődött a tavalyi Német Kupa egyik elődöntőjének visszavágója. A Dárdai Pál vezette Hertha BSC már a legjobb nyolc közé jutásért összecsapott a Borussia Dortmund csapatával. Tavaly a legjobb négy között találkoztak a felek, akkor a sárga-feketék simán győztek 3-0-ra.

Bekezdtek a felek Dortmundban, előbb Ibisevic vezette egy az egyben a labdát a kapusra, de az előtt nagyot hibázó Sokratis beérte és menteni tudott. A túloldalon Aubameyang került ziccerbe, de a jól kimozduló Jarstein mellett nem tudta elvinni a labdát.

Fogadj élőben most vagy soha a Tippmixproval!

Újfent a gaboni került helyzetbe, de a lövését szép mozdulattal tolta ki a norvég hálóőr a jobb alsóból. A 26. percben a Hertha is megszerezhette volna a vezetést, de Ibisevic fél méterről az üres kapu fölé tudta fejelni a labdát. Egy minutummal később már örülhetett Dárdai, Stark beadása után ugyanis Kalou lőtt akrobatikus mozdulattal a kapuba (0-1).

A bekapott gól megfogta a hazaiakat, az első félidőben nem is tudtak válaszolni. Nem úgy a másodikban….

Tuchel mester két cserével rázta fel a csapatát, Reus pedig két perccel a fordulás után egalizált (1-1). Előbb Dembele még a kapufát találta el, utána viszont már nem hibázott közelről a német.

Az egyenlítő találat megszerzése után maradt támadásban a vendéglátó, a fővárosiak a félpályán is alig tudtak átmenni. Az 58. percben Aubameyang a kapuba talált, de Aytekin játékvezető nem adta meg a gólt, mert szerinte a kapus már birtokolta a labdát, mikor a csatár elrúgta.

A 67. percben Guerreiro is közel járt a gólhoz, de nagyszerű, jobb felsőbe tartó lövését ki tudta tolni a vendégek portása. A rendes játékidő hátralévő részében is fölényben voltak a hazaiak, de újabb gól már nem született, így jöhetett a hosszabbítás.

A szabályoknak megfelelően a Német Kupában a hosszabbításban lehetőség van a negyedik cserére is, ezt rögtön ki is használta Tuchel. Reus helyett érkezett Schürrle, ez volt az első 15 perc legemlékezetesebb pillanata.

A hosszabbítás második negyedórája sem tartogatott túl sok izgalmat. Dárdai utolsó cseréje érdekes volt, mert lehozta azt a Schiebert, aki a második félidőben jött be. A magyar mester már a büntetőkre gondolva hozta be Allaguit. Az utolsó percre marad egy kiállítás is, a 120. percben Sokratis kidumálta magának a pirosat.

Az első büntetőt Lustenberger a keresztlécre lőtte, Dembele viszont higgadt maradt. A második párban Bürki védte Darida kísérletét, akárcsak Jarstein Pulisic gyenge lövését. Esswein bombája bepattant a hazai kapus lábáról, Aubameyang pedig nem kegyelmezett. A negyedik körben Allagui óriási mázlival szerzett gólt, Casrto pedig kilőtte a bal alsót. Az ötödik párban Kalou fölélőtte, így kiesett a Hertha.

Eredmény – Német Kupa, nyolcaddöntő

Borussia Dortmund – Hertha BSC 1-1 (0-1, 1-1) – tizenegyesekkel: 3-2
Gólszerző: Reus (47.) ill. Kalou (27.)
Kiállítva: Sokratis (120.)

Hannover (II.) – Eintracht Frankfurt 1-2 (0-0)
Gólszerző: Harnik (57.) ill. Tawatha (63.), Seferovic (66.)

Sandhausen (II.) – Schalke 1-4 (0-3)
Gólszerző: Wooten (64.) ill. Schöpf (38.), Caligiuri (43.), Naldo (45+1.), Konoplyanka (71.)

Lotte (III.) – 1860 München (II.) 2-0 (1-0)
Gólszerző: Lindner (28.), Freiberger (58.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik