Foci

Mason a koponyatörése után: Szerencse, hogy élek

Ryan Mason, a Premier League-ben szereplő Hull City középpályása a Chelsea elleni bajnokin fejelt össze Gary Cahill-lel, melynek következtében betört a koponyája.

A 25 éves játékost egyből kórházba szállították, ahol műtéten esett át. Állapota folyamatosan javul, már haza is engedték, a BBC-nek pedig nyilatkozott is az esettel kapcsolatban.

Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, de szerencsésnek tartom magam, hogy élek. Örülök, hogy már hazamehettem a kórházból, és otthon pihenhetek és gyógyulhatok tovább. Szeretném megköszönni mindenkinek a végtelen sok biztatást, amivel erőt öntöttek belém és a családomba

A súlyos sérülés okán megmozdult az egész futballtársadalom, Mason elmondása szerint a világ minden tájáról kapott biztató üzeneteket, emellett aktuális és korábbi csapatának (Tottenham Hotspur) képviselői is felkeresték a kórházban.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy az egyszeres angol válogatott futballista mikor térhet vissza a pályára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik