Közélet

Halálra gázolták, miközben meztelenül fekvőtámaszozott

A tornagyakorlatot egy kereszteződésben végezte, vasárnap hajnalban, miután pucéron szaladgált az utcákon.

Az oregoni Portland rendőrségére pár perccel reggel négy óra után érkezett egy bejelentést, hogy egy férfi anyaszült meztelenül rohangál az egyik úton. Majd újabb telefon érkezett: a pucér férfi fekvőtámaszokat csinál egy kereszteződésben. Amikor a rendőrök úton voltak a helyszínre, megérkezett a harmadik hívás: a meztelenül fekvőtámaszozó férfit egy autó elgázolta – olvasható a portlandi rendőrség oldalán nyilvánosságra hozott közleményben.

Amikor a mentők és a rendőrök kiértek, a 43 éves James Earl Hunter már halott volt. Egyelőre nem lehet tudni, hogy miért kezdett el pucéran rohangálni és fekvőtámaszokat csinálni az utcán. A toxikológiai vizsgálat eredményeire heteket kell várni – közölte a rendőrség.


A kereszteződés, ahol a pucéran fekvőtámaszokat csináló férfit halálra gázolta egy nő
Fotó:KPTV

A Huntert elgázoló 39 éves nő a közlemény szerint nem volt ittas és drogok hatása alatt sem állt, teljesen együttműködött a rendőrséggel, és nem indítottak eljárást ellene. A rendőrség közölte azt is, hogy a nő autójában csak kisebb károk keletkeztek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik