Közélet

Fejlevágással fenyegették a ceglédi késelőt

A gyanúsított házához karddal érkezett vitapartnere, megütötte őt, a fiatal ezután ragadott kést. Mindkét érintett őrizetbe került.

A 28 éves jászkarajenői férfi a napokban jelent meg haragosa otthonánál, kezében karddal.  Bement a 24 éves fiatal házába, és azzal fenyegette, hogy levágja a fejét. A veszekedést az udvaron folytatták, végül a hívatlan vendég megütötte ellenfelét, aki válaszul felkapott az asztalról egy kést és megszúrt a férfit.

A sérültet a mentők kórházba vitték, a fiatal ellen pedig eljárás indult testi sértés miatt. A megkéselt férfi sem úszta meg a számonkérést: magánlaksértés és ugyancsak testi sértés miatt kell felelnie.

Jelenleg mindkét gyanúsított őrizetben van és a rendőrség kezdeményezi előzetes letartóztatásukat – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.

Jászkarajenő

A település időről időre bekerül a hírekbe – a Pest megyei településhez rengeteg tanya tartozik, az 1990-es 3100-as lélekszám 2011-re 2710-re csökkent, az ismertté váló bűncselekmények száma 2004-ben tetőzött 99 esettel, azóta visszaesett (2008 óta növekedő tendenciát mutat) és 30-40 körül alakul. A lakosság számarányához viszonyított bűnesetek száma megyei viszonylatban kifejezetten alacsony. 2013-ban a Budapest Pride melegfelvonulás után három embert ért atrocitás – az egyikőjük jászkarajenői volt. 2013 decemberében pedig új terepjárót kapott a rendőrőrs – ennél szebb címet nem is kaphatott volna a hír.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik