Kultúra

Ma is a Vérmező alatt húzódnak a Várnegyed évszázados épületeinek törmelékei

Ma is a Vérmező alatt húzódnak a Várnegyed évszázados épületeinek törmelékei

A második világháború után így lett a füves teknőből egységesen feltöltött park.

A Várhegy mögött húzódó óriási park, a Vérmező helyén egykor a török időkben elpusztult apró falu, Logod (ennek állít emléket a közeli Logodi utca neve) állt, a megszállók kiűzése után pedig katonai védőövezetként (illeve Generalwiese, azaz Generális-rét néven a várnagy kaszálójaként) szolgált, nevét pedig egy kivégzésről kapta, hiszen 1795-ben itt ért véget a Martinovics-összeesküvés vádlottjainak élete.

martinovics_kivegzese

Beépítésére többször is gondoltak, de a terület a reformkorban parkká, majd katonai gyakorlótérré, a két világháború közt pedig lovasok pályájaként (de lovaspólóztak is itt!) is szolgálta az immár egyesült Budapest lakóit.

Azt azonban kevesen tudják, hogy a terület a második világháborúig egy széles teknő volt, melyet a Várnegyed épületeinek romjaival töltöttek fel, és parkosítottak újra.

30874
5817
30874
32044

A Budapest folyóirat XXI. évfolyamának 10. számában (1983. október) Lehotay-Horváth György így írt erről:

A 2. világháború után a Várnegyed romtalanításának törmelékanyagával töltötték föl, majd parkosították. A feltöltés előtti régészeti kutatások helyén a középkori Logod falu alapfalait tárták fel. A háború után fölszámolt magán faiskolák értékes, sok esetben különleges fa- és cserjeanyagát (tulipánfa, barátcserje, babérmeggy, díszcseresznye, berkenye, boróka, hamisciprus, tuja stb.) ide telepítették.A törmelékek mellett persze tankok, légvédelmi ütegek, repülőgépek, holttestek és jó eséllyel némi éles lőszer is pihen a mostani talajszint alatt, így egy esetleges parkrendezés során a kutatók számtalan nem várt meglepetésnek nézhetnek elébe.

Fotók: Wikimedia Commons, Budapest XXI./10., Egykor, Fortepan/Ungváry Krisztián/32044, Fortepan/30874, Fortepan/05817, Fortepan/UVATERV/09109
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik