Nagyvilág

Rég elavult géppel készült Trump hivatalos elnöki portréja

Rég elavult géppel készült Trump hivatalos elnöki portréja

A szerző ismeretlen, ám meglepő érdekességek derülnek ki, ha beletúrunk a kép metaadataiba.

Most, hogy beiktatták, elkészült Trump friss, ropogós elnöki portréja, meg is csodálhatja bárki, mutatjuk is!

portre_trump

Ez, tehát, hogy a beiktatás után publikálják a hivatalos portrét, nagyjából olyan hagyomány, mint a beiktatási beszéd, menetrendszerűen megtörtént Obama mindkét beiktatása után is. Akkor egyébként, ahogy az el is várható, nyilvánosságra hozták a fotós nevét is: Pete Souza, aki büszkén fotózta végig az első fekete bőrű elnök nyolc évét. Azt azonban nem tudni, ki készítette Trump portréját, ahogy azt sem, hogy az elnök és stábja nem tartotta fontosnak, hogy jelezzék, ahogy egyébként illenék, vagy maga a fotós nem akarta.

Ennél is furcsább azonban, hogy milyen géppel készült. A képből kiolvashatóak a metaadatok, amelyekből  – ahogy azt a Petapixel kiszúrta – kiderül: egy Canon 1Ds Mark III fényképezővel készült, amelyet

2007-ben, azaz tíz éve dobtak piacra és már rég nem forgalmazzák.

Akkoriban persze csúcskategóriás, profi gépnek számított, ám a digitális gépek technológiája azóta nagyon sokat fejlődött, nagyjából annyit, mint az okostelefonoké. Kérdés tehát, ki volt az, aki azt gondolta, amikor megkérték, hogy fotózza le Trumpot, hogy

mindegy, jó lesz ez!

A képen természetesen nincs semmi furcsa, ám egy plakáton például biztosan nem állná meg a helyét.

Érdemes összehasonlítani – úgy technikailag, mint esztétikailag – Obama portréival. Souza mindkét képet az akkori csúcsgéppel készítette. 2009-ben egy Canon 5D Mark II-őt használt…

portre_obama09

…2013-ban pedig egy Mark III-at.

portre_obama13

Trumpnak egyébként ezen kívül is vicces és ellentmondásos a viszonya  a hivatalos fotókkal: bár állítja, hogy rekordméretű tömeg jött el beiktatására (amely állítás egyébként szimpla hazugság), hivatalos Twitter-borítójának mégis egy Obama beiktatásán készült fotót választott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik