Szórakozás

Osvárt Andrea: Kinőttem abból, hogy csak utasításokat hajtsak végre

Osvárt Andrea az elmúlt időszakban a színészet helyett a produceri munkára helyezte a hangsúlyt. Január 26-án kezdik el a hazai mozik vetíteni a Vakfolt című filmet, amelynek ő a producere.

“Lehet, hogy egy kicsit kinőttem abból a szerepkörből, hogy csak utasításokat hajtsak végre. Az elmúlt 15 évben negyven filmben szerepeltem, és talán el tudják képzelni az emberek, hogy ezt is meg lehet unni. Annyi mindent láttam és tapasztaltam a filmforgatások alatt, hogy úgy gondoltam, ha mások meg tudják csinálni, akkor nekem is sikerülhet. A producernek sokszor színésznek is kell lennie, de mégiscsak kézben kell tartania a számokat is. Mivel mindig is takarékos voltam, úgy véltem, ez lehet jobban testhez álló feladat, mint a játék”

– mondta a Borsnak a 190 centi magas délolasz férfiba szerelmes Andrea, aki nem igazán szólt bele a rendező, az operatőr és a vágó munkájába.

“Még egyelőre az a fajta producer vagyok, aki engedi a kibontakozást a művészeknek. Nem voltam kint mindennap a forgatásokon, mert a nyugodt munkához szükséges feltételek megteremtésén dolgoztam, végeztem az adminisztrációt, és mindig készen álltam, ha egy problémával hozzám fordultak.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik