Nagyvilág

Még 23 embert keresnek a lavina által elsodort szálloda romjai között

13 túlélőt találtak meg eddig, köztük van a négy gyermek, aki a hotelben volt a szerencsétlenség idején.

Még 23 eltűnt embert keresnek annak az olaszországi szállodának a romjai között, amelyet három nappal ezelőtt temetett be egy lavina – közölte Pescara megye prefektusa. Eddig 13 túlélőt találtak meg.

Eddig legalább öt halálos áldozatról tudnak. Szombat kora délutánig kilenc embert élve hoztak ki a romok és a hó alól. A katasztrófavédelem vezetője közölte, hogy két további túlélőre bukkantak, de őket még nem sikerült kimenteni.

A túlélők között van mind a négy gyermek, aki a szállodában tartózkodott a szerencsétlenség bekövetkeztekor.

A lavinaomlást két további ember élte túl, akik a katasztrófa pillanatában a szállodán kívül tartózkodtak. Így az eddig fellelt túlélők száma eléri a 13-at.

Szerdán három közepes erősségű földrengés rázta meg Olaszország középső részét, ahol tavaly hatalmas pusztítást okozott egy erős földrengés. A lavina a szerdai földmozgások után temette maga alá a Gran Sasso-hegységben, 1200 méter magasságban fekvő négycsillagos hegyi szállodát. A hógörgeteget, mely a szállodát betemette és egyes részeit, berendezési tárgyait magával sodorta, nem hivatalos közlések szerint a földrengés okozhatta. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik