Közélet

Halálra akarták gázolni a borsodi szerelmespárt

A férfi először telefonon, majd személyesen zaklatta egykori barátait.

Több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és zaklatás miatt emelt vádat az ügyészség egy 29 éves férfi ellen, aki tavaly tavasszal szándékosan elütötte ismerőseit Kazincbarcikán. A gázoló előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást.

A vádlott 2013 tavaszán ismerkedett meg a férfival és annak barátnőjével. Kapcsolatuk kezdetben baráti volt, azonban a későbbi gázoló egy vélt sérelem miatt megharagudott a párra, és előbb telefonon, majd személyesen is zaklatta őket. Azzal fenyegetőzött, hogy végez velük. Ismerősei emiatt a rendőrséghez fordultak. Ám ez csak olaj volt a tűzre, mert a vádlott ezután már azért is folyamatosan zaklatta őket, hogy vonják vissza a feljelentést.

A fenyegetőző 2013. május 16-án Kazinbarcikán autózott, amikor észrevette haragosait, akik a zebrán haladtak át, egy sofőr épp átengedte őket. A dühös férfi ekkor 50 kilométer per órás sebességgel bevágott a gyalogátkelő előtt megálló kocsi elé, és járművét a pár felé kormányozta.

Az autó a nőt elsodorta, barátja pedig felcsapódott a motorháztetőre, majd a földre zuhant. A zaklató ekkor kipattant a kocsiból egy 17 centiméter pengehosszúságú késsel a kezében és elindult a férfi felé, aki menekülni kezdett. A vádlott azzal fenyegette, hogy megöli, végül utánahajította a kést. Az éles eszköz végül célt tévesztett.

A nő alkarja eltört, a férfi ficammal és zúzódással úszta meg a gázolást. A szakértői vélemény szerint az ilyen sebesség mellett akár meg is halhattak volna. Az ügyészség fegyházbüntetés kiszabását indítványozta – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik