Belföld

Iskolába tartó kislányoknak mutogatta magát a belvárosi szatír

 Vádat emeltek egy 30 éves férfi ellen, aki diákoknak mutogatta magát Budapest belvárosában. Az ügyészség hét esetről számolt be, illetve, hogy a vádlott jellemzően iskolába tartó lányok előtt – ahogy fogalmaznak – végzett “szeméremsértő cselekményt” az V. kerületben. Az érintettek közül hárman még kiskorúak.

A férfit hétrendbeli szeméremsértés bűntette, illetve vétsége miatt állítják bíróság elé.

A bűnhalmazat miatt négy és fél évig terjedő szabadságvesztéssel is sújthatják, de a Fővárosi Főügyészség tájékoztatásából kiderül, hogy a beszámítási képességének szakértői vizsgálata eredményeként a büntetése korlátlanul enyhíthető, ezért a kerületi ügyészség vele szemben pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádiratban.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik