Közélet

Négy brutális diáklány “csicskáztatott” egy ötödiket

Szidalmazták, hajánál fogva rángatták és többször megütötték 16 éves társukat. Tettükre érdemi magyarázatot nem adtak.

Társukat csicskáztatta és bántalmazta négy lány egy szegedi iskolában. A rendőrség csoportosan elkövetett garázdaság megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a támadókat. Tettükre érdemi magyarázatot nem adtak. A rendőrség január 21-én kapott bejelentést arról, hogy négy diáklány bántalmazta társukat az iskola mellékhelyiségében.

A nyomozás adatai szerint a 18 éves gyanúsított három 15 éves társával támadt a 16 éves sértettre, “szidalmazták, hajánál fogva rángatták, és többször megütötték. A földre kerülő lányt megfenyegették, hogy megölik, amennyiben eljár a szája. A fenyegetés nyomatékaként a fejét a WC falába is beverték. A diák 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett” – írta a rendőrség, amely lezárta a nyomozást, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

Az iskolai terror

Az iskolai terrort korábban a szocializáció részének tekintették (Ottlik Géza az Iskola a határon című regényében is a felnövés részeként jellemzi a kőszegi alreáliskolában történteket), angol nyelvterületen 1693 előtt még a kifejezés (bully) sem létezett.

Ahol közösség és csoportok vannak, ott hierarchia is van, vannak irányítók/parancsolók, van a követő tömeg, és vannak azok, akik túl okosak/túl buták, túl ügyetlenek, más bőrszínűek, szóval mások (de akár csak a legkisebb mértékben is), és ezért a többség hatalmának céltáblái lesznek. Őket terrorizálják – és ennek a felnőtt korra is kiterjedő következményei lehetnek: mentális problémák (hangokat hallanak a fejükben, üldözési téveszmék gyötrik őket) visszahúzódó magatartás, gyanakvás, bosszúgondolatok (olykor a tett is).

A szülőnek figyelni kell a gyanús jelekre, és nem szabad pár tanáccsal letudni a dolgot („Üss vissza!”, „Szólj a tanárnak!” stb.), hanem a pedagógusokkal és a pszichológusokkal karöltve kell megoldást találni.

Jelenségek, melyek mögött eltitkolt iskolai terrorizálás állhat:
– A gyerek nem akar iskolába menni (megkülönböztethető a szokásos lustaságtól, illetve az iskolába járás kiváltotta konkrét rettegéstől)
– Rossz a gyerek közérzete, gyakorta fáj a feje
– Ingerlékenység (előfordul, hogy a terrorizált gyerek lefelé kompenzál, kisebbeken bosszulja meg az őt ért terrort)
– Szorongásos tünetei vannak
– Agresszió a szülők, családtagok ellen (védekezés, úgy érzi, nem védik meg)
– Ágybavizelés (komoly trauma jele)
– Alvászavarok (nem mer-tud aludni)
– Személyes tárgyai megsérülnek, eltörnek, és nem tud rá elfogadható magyarázattal szolgálni, esetleg titkolja, dugdossa őket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik