Gazdaság

A régi jó zsidózásból nem maradt semmi, tüntetnek a jobbikosok

magyar gárda (magyar gárda)
magyar gárda (magyar gárda)
Nem kell a kiscicás vonal a kiábrándult jobbikosoknak, akik tüntetni fognak szombaton. A párt debreceni vezetője a hatalom akarását látja csak az egészben.

Fölhorgadtak a jobbikosok, mert Vona Gábor pártelnök kismacskás-néppártos vonalra akarja eltaszigálni a Jobbikot, és e fölhorgadásuknak tüntetéssel adnak hangot. A Magyar Idők azt írja, a tüntetést egy kabai jobbikos, Ulics Erika ügyvédnő szervezi (aki egész nagy rajongója Szálasi Ferenc munkásságának, valamint a zsidó- és cigánymentes Magyarországnak), aki ezzel hívott fel mindenkit akcióra:

A Jobbik elnöke és más vezetői, képviselői magatartása azt a látszatot kelti, mintha egy egész szervezet szándéka alapján fordultak volna olyan irányba, ami a kormányzás mindenáron való megszerzését tűzte ki célul.

A lap szerint a szombati demonstrációra Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is érkeznek majd Jobbik-szimpatizánsok. Negyed 6-kor gyülekeznek, majd a Jobbik debreceni irodája elé vonulnak. Ulics szerint 35-40 egykori, de már kilépett alapszervezeti vezető jelenhet meg.

Harc Hajdú-Biharért

Ulics amúgy állítja, a párt visszaélt támogatói bizalmával, és szétfeszítik a szervezetet a belső konfliktusok. A nem túl zsidóbarát Uliccsal a Jobbiknak is volt már gondja. Kőszegi Csanád Ábel, a párt debreceni szervezetének vezetője azt mondta, az ügyvédnő hatalomhoz akar jutni. Szerinte Ulicsot kizárták korábban, mert bizalmas pártinfókat szivárogtatott ki a Népszabadságnak.

A lap arról ír még, hogy a Magyar Gárda egyik volt vezetője nyílt levélben kérte vissza Vonától a gárdistamellényt. Vona egyébként nemrég a Reutersnek adott interjút, amiben kiállt a középre tolódás mellett, mondván nekimentek a múltban párszor a téglafalnak, mint egy tini, de kinőttek ebből. Mindenesetre az ellentétek megmaradtak azok után, hogy Vona felköszöntötte a hazai zsidóságot a hanuka alkalmából, és ezen több alapszervezet kiakadt.

Meglátjuk, a tüntetésen kiküszöbölik-e a csorbát a párt volt és jelenlegi szimpatizánsai, és elhangoznak-e ilyen gyöngyszemek:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik