Mobil

Már idén jöhet az első hajtogatható okostelefon

A hét elején jelentették be, hogy a Samsung levédette a kihajtogatható okostelefon szabadalmát. Sokan úgy tippelték, hogy 2018 előtt biztosan nem kerülnek a piacra a készülékek, most napvilágot látott egy olyan jelentés, amely szerint a Samsung már 2017-ben megjelenteti az első ilyen modellt.

Az új készülék állítólag a Galaxy X nevet kapja majd, szabadon lehet majd hajlítgatni, és akár egy 7 inches tabletté is szét lehet majd hajtogatni. a Samsung több mint 100.000-et készül belőle piacra dobni 2017 harmadik negyedévében – írta a Korea Herald.

A dél-koreai lap nem adott bővebb információt az eszköz specifikációiról, de valószínű, hogy OLED képernyőtechnológiával készül majd, hiszen a Samsung tavaly mutatta be a hajlítható OLED-kijelzőit.

A jelentés szerint a Samsung 2016 augusztusában kezdte el fejleszteni a kihajtogatható telefont, miután rájöttek, hogy az előző ötletük, a behajtogatható telefon, amelynek inaktív állapotban el van csomagolva a kijelzője, elég kényelmetlen a felhasználónak. A kihajtogatható okostelefonnak ezzel szemben még akkor is hozzáférhető a kijelzője, amikor amúgy le van zárva.

Persze a 2017-es piacra kerülés sem biztos: több forrás is egyetért abban, hogy „piacképességi és profit szempontokat mérlegelve” az új termék megjelenése mégis 2018-ra csúszhat.

(via Yahoo News)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik