Foci

Sürgősen műteni kell Gulácsi Pétert

A magyar válogatott kapusa nem lehet ott a bukaresti Eb-selejtezőn, ugyanis bőrelváltozást fedeztek fel a testén.

Dárdai Pál szövetségi kapitány sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a Salzburg hálóőre nem lehet ott a románok elleni mérkőzésen. Gulácsi tudja, hogy sokan aggódnak érte, de szerinte nem drámai a helyzet.

“Évente járok bőrgyógyászhoz, mert elég sok anyajegy van a testemen, amelyeket muszáj időről időre megvizsgálni. Múlt pénteken jött meg az eredmény, amely szerint mindet rendben találták, egyet kivéve. Az az egy viszont annyira súlyosan elváltozott a legutóbbi kontroll óta, hogy a melanómaveszély miatt nem várhat az eltávolítása” – mondta a Nemzeti Sportnak a 24 esztendős játékos.

 Fotó: Europress fotóügynökség

Hozzátette, nem egy aggódós típus, legjobb forgatókönyvet képzeli el magának.

“Úgysem lesz baj, nagyjából ez az alapállásom. Ezúttal is azért mentem el végül három specialistához, egy-egy magyarhoz, osztrákhoz és némethez, hogy kiderüljön, várhat-e a műtét. Nagyon szerettem volnaugyanis elutazni Bukarestbe a válogatottal. Ezért is volt mindjárt az az első reakcióm, megoldható-e, hogy csak a télen távolítják el az anyajegyet. Mindhárom orvos azt felelte, egy hetet még lehet várni, két és fél hónapot azonban nem.”

Gulácsi elmondta, felesleges kockázatot vállalna, és bármennyire is fontos neki a címeres mez és a klubja, egészsége a futball felett áll.

A kapust október hatodikán műtik Németországban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik