Belföld

Egyre vastagabb a Balaton jege, de ettől még óvatosnak kell lenni

Siófoknál már 20 centi vastag a jég, de újrafagyott rianások is vannak, amelyek veszélyesek.

A hideg idő miatt egyre vastagabb a Balaton jege – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. Hozzátették:

egyre több önkormányzat jelöl ki korcsolyapályát, ahol biztonságosan rá lehet menni a jégre

(a kijelölt pályákon kívül természetesen egyáltalán nem ajánlott próbálkozni).

A szerdai mérések szerint Siófok térségében már elérte a 20 centimétert az összefüggő jégréteg vastagsága. Felhívták ugyanakkor a figyelmet, hogy a táblák között helyenként újrafagyott rianások is találhatók, ahol a frissen befagyott víz fölött csak 2-3 centiméter vastag a jég, ezért fokozott óvatosságra van szükség.

Szerdán késő este egyébként csapadékzóna érkezik Magyarország fölé, amelyből éjjel elsősorban az ország északi felén lehet havazás. Csütörtök reggelig általában legfeljebb 2 centiméter friss réteg hullhat, de főleg az Északi-középhegység nyugati részén ennél több is összegyűlhet. Csütörtökön napközben mindenütt megszűnik a csapadék, de késő este a Dunántúl északkeleti részén, néhány fagyzugos körzetben előfordulhat kisebb ónos eső.

Csütörtökön a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 15 és mínusz 5 fok között alakul, nappal mínusz 5-plusz 4 fok várható, északkeleten lesz a leghidegebb. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik