Tudomány

Először nyilvánítottak veszélyeztetetté egy dongófajt az USA-ban

A rozsdásfoltú poszméh (Bombus affinis) populációja 87 százalékkal csökkent az Egyesült Államokban az elmúlt két évtized során. Ez az első alkalom az országban, hogy egy dongót veszélyeztetetté nyilvánítottak volna.

Az Amerikai Hal- és Vadvédelmi Szolgálat a héten jelentette be, hogy a rozsdásfoltú poszméh, amely egykor igen gyakori volt az Egyesült Államokban, most a kihalás szélére került. A dongók egyedszáma elképesztő arányban csökkent az utóbbi időben, ezért a szervezet már szeptemberben javasolta a faj komolyabb védelmét.

Szintén szeptemberben történt meg, hogy az ország történetében először méhfajokat nyilvánítottak veszélyeztetetté – az intézkedés összesen hét fajt érintett, többek közt a sárgafejű méhet (Hylaeus anthracinus).

A méheket hasonló tényezők fenyegetik, mint a rozsdásfoltú poszméhet: az élőhelyek elvesztése, a betegségek és paraziták, a növényvédő szerek, illetve az éghajlatváltozás. Az élőlények eltűnése azonban közvetett módon az egész ökoszisztéma számára veszélyt jelent, hiszen a beporzással a rovarok komoly szerepet vállalnak a körforgásban.

Hal-és Vadvédelmi Szolgálat szerint a dongók a térségben számtalan növény szaporodásában jelentenek kulcstényezőt. A poszméhek a fekete áfonya, a vörös áfonya és a lóhere számára is igen fontosak, sőt, ezek a rovarok szinte az egyedüli beporzói a paradicsomoknak.

Ha ez nem lenne elég, az élőlények kihalása elképesztő gazdasági hatásokkal is fog járni.

Az őshonos rovarok (elsősorban a méhek) által végzett beporzás értéke az Egyesült Államokban a becslések szerint 3 milliárd dollárt tesz ki évente

– áll a szervezet közleményében.

A dongófaj védetté nyilvánításának bejelentésével a csoport arra is felhívta a figyelmet, hogy van lehetőség arra, hogy a civilek is segítsenek a populáció csökkenésének megállításában. A lakosok sokat tehetnek a faj érdekében őshonos virágok ültetésével, a növényvédő szerek használatának csökkentésével vagy kiiktatásával, illetve a természetes táj meghagyásával – azaz a nyári időszak utáni kertgondozás elhanyagolásával.

(Via: National Geographic)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik