Foci

Fél lábbal a kupadöntőben a Manchester United

A Manchester United feltámadt. A Zorya ellen megnyert Európa Liga-mérkőzés óta zsinórban nyeri a meccseket José Mourinho együttese, így egy nyolcas győzelmi szériával a hátuk mögött várhatták a Hull City elleni Ligakupa-elődöntő első meccsét.

Nagyon jól kezdett a United, Matának már az első percekben volt egy nagy helyzete és a továbbiakban is a házigazda volt veszélyesebb, az első félidőt azonban még valahogyan átvészelte a Hull. Az 56. percben aztán vezetést szereztek a manchesteriek, igaz Mata lesen volt a gólja előtt.

A 73. percben eldőlhetett volna a meccs, Pogba szabadrúgása azonban a kapufáról kifelé pattant. Így is összejött a második gól, a csereként beküldött Fellaini fejjel duplázta meg az előnyt a 87. percben, és Jakupovic kapusnak még a folytatásban is be kellett mutatnia egy bravúrt, hogy ne dőljön el végleg a párharc már az első meccsen.

Az összefoglaló:

A Manchester United 2009 februárja óta először nyert kilenc meccset zsinórban. Egyedül az nem jött össze, hogy Wayne Rooney megdöntse a gólrekordot a klubon belül, továbbra is 249 találatnál jár, mint Sir Bobby Charlton.

Eredmény – Ligakupa-elődöntő, 1. mérkőzés

Manchester United – Hull City 2-0 (0-0)

Gólszerzők: Mata (56.), Fellaini (87.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik