Foci

„Az Újpest-Fradi a világ egyik legjobb derbije”

A két vezetőedző, a lila-fehéreket irányító Nebojsa Vignjevic és a zöld-fehéreket trenírozó Thomas Doll is várja már a rangadót.

A vasárnapi Újpest-Ferencváros rangadó a slágerpárosítása a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának. A két csapat a 215. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 97 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 60 újpesti siker született.

Az előző szezonban a párharc mindkét felvonását a zöld-fehérek nyerték: ősszel több mint 22 ezer néző előtt a Puskás Ferenc Stadionban (3-1), majd a tavaszi visszavágón, a Szusza Ferenc Stadionban (1-2) is begyűjtötték a három pontot – a Fradi 2000 után nyert ismét a rivális otthonában.


Az előző szezonban Böde Dánielék nyerni tudtak a Megyeri úton
Fotó: MTI

Mindkét csapatnál várják már a meccset

„A derbi közeledtével napról napra kell felépítenünk magunkat, a koncentrációnkat és a motivációnkat. Mindenki pályán szeretne lenni a rangadón és azt tapasztalom, hogy az egész ország nagy érdeklődéssel várja a vasárnapot. Tudjuk, hogy mit kell tennünk és készen állunk a kezdésre” – mondta a Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll a fradi.hu-nak.

„Kedvelem az olyan stadiont, mint az újpesti, ahol közel vannak a szurkolók a pályához, a játékosok érzik a nyomást a lelátóról. Szóval örülök, hogy ismét jön a derbi” – mondta Doll, aki hozzátette, élénken él az emlékezetében az áprilisi városi rangadó, amikor is a Fradi Leonardo 89. percben szerzett góljával nyert. A német szakember reméli, hogy most korábban sikerül megszerezni a győztes találatot, mert nem szeretne több ősz hajszálat.

Az Újpestet irányító Nebojsa Vignjevic szerint csapatának tiszta fejjel kell játszani.

„A derbi rengeteg munkával jár. Tudom, hogy az Újpest-Ferencváros derbi egy fogalom Magyarországon. Tisztában vagyok azzal, hogy mit jelent a mérkőzés az újpestieknek. Nagy nyomás van a játékosokon, akik már alig várják, hogy elkezdődjön a meccs. Muszáj visszafognom őket. Meg kell nyugtatnom őket. Tiszta fejjel kell játszani. Tudom, mit éreznek, amikor a Ferencváros az ellenfél. Biztos vagyok benne, hogy motiváltan lépnek pályára. Rengeteg energiát kapunk mindenkitől, főleg a szurkolóinktól. Nagyon akarunk nyerni! Az Újpest-FTC meccs a világ egyik legjobb derbije, rangadója! Ebben a meccsben minden benne van, amit egy igazi derbi képvisel” – mondta a tréner az ujpestfc.hu-nak.

A találkozó 16 óra 30 perckor kezdődik, a játékvezető Farkas Ádám lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik