A gazdasági tárca előrejelzése szerint az idén részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában 3,5 milliárd euró körüli működőtőke befektetés valósulhat meg – mondta Réthy Imre, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium közigazgatási államtitkára kedden Budapesten a külpiaci értekezleten.
Az államtitkár elmondta: az idén az első négy hónapban 924 millió euró külföldi működőtőke áramlott be az országba részvény, egyéb részesedés és újrabefektetett jövedelem formájában. Ebből 422 millió euró volt a részvény és egyéb részesedés.
A GKM jelenleg több mint húsz vállalattal folytat tárgyalásokat a következő években tervezett, nemzetgazdasági szempontból jelentős projektekről, amelyek által 2004-ben mintegy 700 millió euró értékű működőtőke befektetés valósulhat meg – közölte Réthy Imre.
A szlovák államfő aláírta a Benes-dekrétumok megkérdőjelezését bűncselekménnyé nyilvánító törvénymódosítót
Indokásában Peter Pellegrini államfő külön kitért arra, mit vár el a dekrétumokkal kapcsolatos bírósági ügyekben.
