Közélet

Dolgozók dézsmálták a budapesti bűnjelraktárat

A Blikk értesülései szerint a tolvajok között rendőrök is voltak, ám a Hír24 úgy tudja, közalkalmazottak jártak rá a bizonyítékokra.

Ékszer, drágakő, lefoglalt elektronikai és számítástechnikai eszközök, bútorok és kábítószer – mind a bűnjelrakárba kerülnek. A pénz az egyetlen, amit nem ott őriznek. A helyiség kulcsát csak az arra kijelölt emberek vehetik fel a portán, a belépést minden esetben dokumentálják. Ebből egyenesen következik, hogy a hónapokon keresztül zajló lopássorozatban valószínűleg többen is érintettek voltak.

A visszaélést a parancsnok derítette fel, ő vonta be az ügybe a Nemzeti Védelmi Szolgálatot. Kedd éjszaka a XVIII. kerületi kapitányságról kellett rendőröket átcsoportosítani a XIX. kerületbe, hiszen mindenkit elszámoltattak, kihallgattak, egyszerre tucatnyi helyen tartottak házkutatást, és alig maradt valaki, aki Kispest rendjére ügyelhetett volna – írja a Blikk rendészeti forrására hivatkozva. A névtelen nyilatkozó elmondta, a tettesek között nemcsak egyenruhások vannak, hanem civil közalkalmazottak is, akik szintén a rendőrségen dolgoztak.

A Hír24 ezzel szemben úgy tudja, a gyanúsítottak között nincs rendőr, csak közalkalmazottak érintettek, akik bűnjelkezelőként dolgoznak a rendőrségnél.

Hogy pontosan mi tűnt el, egyelőre nem tudni, a helyszínelés és a leltározás ugyanis azóta tart, hogy fény derült a lopásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik