Belföld

Erzsébet-utalványok: mást mond a posta, és mást Rogán hivatala

Nem világos, hogy lesz-e ismételt kézbesítés.

Mást mond a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda, és mást a posta arról, hogy mi lesz azokkal az Erzsébet-utalványokkal, amiket még nem tudtak kézbesíteni a nyugdíjasoknak.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda még pénteken azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy a belföldön élő jogosultak 98 százaléka megkapta és átvette az utalványt. Hozzátették: január 15. után a Magyar Posta újra megkísérli a kézbesítést, január 31-ig pedig bárki jelezheti, hogy ő is jogosult az ellátásra.

Ugyanakkor a Magyar Posta arról tájékoztatta hétfőn a lapot, hogy múlt péntekig a küldemények több mint 98,5 százalékát átvették, és kevesebb mint 0,5 százaléka van még a postákon. Mintegy 28 ezer utalványt visszaküldtek a nyugdíjfolyósítónak, például azért, mert a címzett meghalt, elköltözött, nem vette át a küldeményt vagy hibás volt a címzés.

A Posta közleménye azt nem említi, hogy január 15. után újra megkísérelnék a kézbesítést. Csak annyit tudattak, hogy az át nem vett küldemények a letéti postákra kerültek, ahol 10 munkanapon keresztül át lehet venni, utána visszaküldik az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak. Február végéig lehet kérni, hogy az át nem vett küldeményeket újra küldjék ki postai úton.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik