Nagyvilág

Megreformálja a migrációs rendszert Olaszország

Tömegeket befogadó táborok helyett sok kis létszámú központ felállítására készül az olasz belügyminisztérium az illegális bevándorlók kiutasításának felgyorsítására, Marco Minniti olasz belügyminiszter pedig Líbiába utazik, hogy az észak-afrikai ország partjairól induló, migránsokat szállító hajók feltartóztatásáról tárgyaljon - jelentették a csütörtöki olasz lapok.

Az olasz belügyminisztérium tervezete szerint a húsz olasz tartományból tizennyolcban több kisebb, egyenként legfeljebb 80-100 fős befogadóközpontot állítanak fel.

Mindegyik a városoktól távol, repülőterek közelében létesül a kiutasítások felgyorsítása céljából.

Ezekbe a táborokba azok a migránsok kerülnének, akik az olasz hatóságok szerint nem jogosultak menekültstátuszra, vagyis illegális bevándorlók, ezért el kell hagyniuk Olaszországot.

Fotó: Getty Images Hungary
Fotó: Getty Images Hungary

A kormány a túlzsúfolt és börtönökre emlékeztető táborokat akarja kisebbekkel helyettesíteni, amelyeket úgynevezett humanitárius kormánybiztos felügyelne.

A kisebb táborok felállításáról az olasz kormány január 18-án egyeztet az olasz tartományok és városok vezetőivel.

A menedékkérőket továbbra is szétosztanának az önkormányzatok között: minden ezer lakosra átlagosan 2,5 menedékkérő jutna.

Az önkormányzatok minden befogadott menedékkérő után havi 500 eurót kapnak. A menedékkérők kérelmük elbírálásáig közhasznú munkát végeznének.

2016-ban minden korábbinál nagyobb számban, több mint 181 ezren érkeztek Olaszországba. Az eddigi gyakorlat szerint a regisztrációs központokban (hot spot) illegális bevándorlónak minősített emberek egy része úgynevezett kiutasítási központokba (Cie) került, ahol hónapokon vagy akár éveken át több ezren szorongtak. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik