Sport

Juhász Benjámin mellékversenyt nyert Deauville-ben

eurókötegek (euró, )
eurókötegek (euró, )

Értékes magyar győzelemmel végződött az EPT Deauville versenysorozata, Juhász Benjámin ugyanis megnyerte a 2 200 eurós melléktornát, amivel 57 800 eurót keresett.

Szombat este ért véget az EPT Deauville versenysorozata, az utolsó tornák egyike fényes magyar győzelmet hozott. Juhász Benjámin a 2200 eurós no limit hold’em tornán menetelt az első helyig, mely 57 800 eurót eredményezett számára – írja a Poker.hu.

Ragyogóan szerepelt a fiatal Juhász Benjámin az European Poker Tour Deauville versenysorozatán. Három fizetős helyezést csípett meg ugyanis, közülük egy pedig egyenesen győzelmet jelentett.

Az 1 100 eurós turbó lebonyolítású mellékversenyen a 8. helyig jutott, mely 4 400 eurót ért, majd nem sokkal később a 2 200 eurós normál struktúrájú hold’em tornán végzett a 15. helyen, ami kicsivel több mint hétezer eurót hozott a konyhára.

Az közel 50 versenyből álló deauville-i sorozat utolsó tornáinak egyikén szintén elindult Juhász, ami egy ugyancsak 2 200 euró nevezési díjú verseny volt, melyre végül 86 játékos verődött össze.

A nyereményalapba 165 ezer euró került, ebből pedig tíz zsugást díjaztak. A tízedik helyen végzett Kovács András, aki éppen hogy csak becsúszott a fizetős helyre, de így is 4 130 euró koronázta meg sikerét.

Az első hely viszont Juhászé lett, aki ellentmondást nem tűrően múlta felül ellenfeleit, és tehette zsebre a győzelemért járó 57 800 eurót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik