Foci

Diósgyőrből igazolt középpályást az MTK

Az OTP Bank Ligában kieső helyen álló MTK együttese hivatalos honlapján jelentette be, hogy három évre szerződtette Nikházi Márkot a Diósgyőrtől.

Nikházi a Sándor Károly akadémián nevelkedett 15 éves korától, ott volt nevelőedzője a gárda új trénere, Tamási Zsolt, akinek a külön kérésére tért vissza a fővárosba.

A középpályás korábban kilenc éven át erősítette az MTK-t, ebből hat esztendőn át az NB I-es együttes tagja volt.

Itthonról hazatérek. Büszke vagyok rá, hogy a DVTK történetének részese lehettem. Elsősorban családi okok miatt távozom, mert ugyan többet szerettem volna játszani – ki nem? –, azonban ezt a világon sehol nem garantálják. Köszönöm a DVTK vezetőségének, hogy segítettek olyan megoldást találni, ami a klubnak és nekem is előnyös. Diósgyőrből sok szép emléket viszek magammal, két kupadöntőt játszottunk, az egyiket meg is nyertük, emlékezetes a hét mérkőzésen sorozatban aratott győzelmünk, amikor még gólt sem kaptunk. Köszönöm a szurkolóktól kapott szeretetet, sosem felejtem el, hogy amikor dunaújvárosi játékosként gólt fejeltem Diósgyőrben, az én nevemtől zengett a stadion, kevés labdarúgó éli át ezt az élményt

– nyilatkozta Nikházi.

Most vagy soha. Fogadj élőben a Tippmixpron télen is!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik