Karácsonyra a Grand Canyonhoz utazott Karen Klein, a férje Eric, és a tíz éves kisfiuk Isaac. A GPS azonban félrevezette őket, ezért egy erdei földúton elakadt az autójuk. Hiába próbálkoztak, be kellett látniuk, hogy önerőből nem fogják tudni kiszabadítani a kocsit. Térerő sehol, valakinek tehát el kell mennie segítségért.
Az út, amiről lehajtottak 16 kilométerre volt tőlük. Mivel Ericnek nem sokkal korábban egy balesetben komolyabban megsérült a háta, nem sokat töprengtek, hogy ki vágjon neki a távnak, amit 90 centis hótakaróban kellett megtenni.
Karen megkönnyebbült, amikor a fárasztó túra után feltűnt előtte a nemzeti park főútja. Bízott benne, hogy hamarosan arra jár majd egy autó, amit leinthet. Nem sokkal később azonban rájött, hogy a rossz idő miatt lezárták az utat, így hiába vár.
A nemzeti park bejárata 22 kilométerre volt tőle. Nem volt más választása, nekivágott. Közben besötétedett, és elkezdett havazni. Karen teljesen kimerült, de tudta, hogy tovább kell mennie, mert ha lepihen, ő biztosan meghal, de valószínűleg a férje és a fia is. Nyárfagallyakat rágcsált, és havat olvasztott, hogy legyen mit innia.
Karen Klein végül harminchat órán át menetelt, és ötven kilométert tett meg, mire talált egy faházat. Egy parkőrmenedék volt, az ünnepek miatt, sajnos zárva. Karen az ereje végéhez ért, úgyhogy betörte az ablakot, hátha talál valami használhatót. Azonban miután bemászott, egyszerűen összeesett.
Közben Eric és Isaac az autóban éjszakáztak. Amikor hajnalban felébredt, a férfi tudta, hogy valami baj történt, mert nem hallott Karenről, mióta a nő elindult, és segítség sem érkezett. Ő is nekivágott a havas tájnak. Észak felé tartott, mert remélte, hogy arrafelé talál majd térerőt. Majdnem 25 kilométert kellett megtennie, míg sikerrel járt. Azonnal tárcsázta a segélyhívót.
„Egy erdő közepén vagyok, nem láttunk egy teremtett lelket már több mint 24 órája, sem autót, sem síelőt, sem vadászt, senkit” – mondta az operátornak. A mentőcsapatok hómobilokkal indultak a család keresésére. Szerencsére hamar megtalálták az autót és a férfit, majd a nyomokat követve Karent is a faházban. Mindhármukat kórházba szállították.
„Az ösztöneim hajtottak, csak az járt a fejemben, hogy anya vagyok, és nem lehet, hogy a fiam nélkülem nőjön fel, és a férjemnek is szüksége van rám” – nyilatkozta később Karen.
Jim Driscoll, a megyei sheriff helyettese azt mondta, hogy valóságos karácsonyi csoda, hogy a család túlélte a kalandot, és újra együtt lehetnek.
