Az Allee-ba nyitás után nem sokkal érkeztünk, de közel sem voltunk egyedül, sőt: egy órát voltunk ott és ezalatt konkrétan megháromszorozódott a vásárlók száma, befutottak a későn kelők is. Vannak olyan részei a bevásárlóközpontnak, ahol kerülgetni kell egymást, de a leárazások első napjának délelőttjén bőven akadt olyan folyosószakasz, ahol egyedül voltunk. Nagyon ne örüljön: ez általában így van, és napról napra többen vannak. Ami egyébként fura volt, hogy a manikűrös kioszkoknál nem volt már szabad asztal a nyitás után fél órával.
A pesti oldalról is választottunk egy plázát, mégpedig az Arénát. Itt egyébként is többen vannak, és mire odaértünk dél előtt, már elég sokan vásároltak az üzletekben. Az “étkezős” rész még élhető volt (aki járt ott ebédidőben hétvégén, tudja, mire gondolunk), és itt is voltak elég nagy különbségek az egyes folyosók között.
A Váci utcán pont annyi ember volt, amennyi még elviselhető, a bevásárlóutcára alig lehetett ráismerni a karácsony előtti turistákkal felturbózott változata után. Ide egy óra körül érkeztünk, de beszéljenek inkább a képek.