Élet-Stílus

Munkába menet ki szerette volna nyitni az ajtót, de aztán a reggel véres horrorrá változott

A fiatal pár női tagja a Redditen osztotta meg azt a hátborzangató történetet, amely után te is át fogod gondolni, hogy reggel milyen lendülettel indítod majd el a napot. A fiatal férfi egy teljesen átlagosnak tűnő reggelen épp munkába készült, majd mikor lépett volna ki az ajtón, baleset történt.

A srác figyelmetlenül nyúlt az ajtó felé, amelynek a felső része be volt üvegezve. A mozdulatban akkora lendület volt, hogy a férfi karja áttörte az üveget. Nem mindennapi eset, de ilyen történt már mással is, meg lehet úszni az ilyesmit pár karcolással. A srácnak viszont nem volt szerencséje, ugyanis az ajtó elvágta a bicepszét és az egyik főerét is.

Munkába menet ki szerette volna nyitni az ajtót, de aztán a reggel véres horrorrá változott 1
Hihetetlen mennyiségű vér.

Ezután másodpercek alatt hihetetlen mennyiségű vér került a padlóra, minden úgy nézett ki, mint egy horrorfilm jelenete. A fiatal srác életét a saját párja mentette meg, akinek egy nyaralás alkalmával már történt hasonló az egyik ismerősével, így nem esett pánikba. Miközben megpróbálta elszorítani a párja karját, azonnal hívta a 911-es segélyhívót.

A mentők szerencsére időben érkeztek, így megfelelő ellátásban tudták részesíteni a sérültet, akinek a karját később hatalmas öltésekkel kellett összevarrni.

Munkába menet ki szerette volna nyitni az ajtót, de aztán a reggel véres horrorrá változott 2
Durva öltések!

A mentősök elmondták, hogy a férfi akár bele is halhatott volna a sérülésébe, mivel nem sokon múlott, hogy el ne vérezzen. A pár azóta boldogan él és minden reggel különösen ügyelnek rá, hogy ne törjenek el semmit.

Munkába menet ki szerette volna nyitni az ajtót, de aztán a reggel véres horrorrá változott 3
A boldog pár azóta vigyáz egymásra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik