Sport

Vizes-vb: Nem tudni, elkészülnek-e a komplexumok

Komjádi sportuszoda (Array)
Komjádi sportuszoda (Array)

A 2017-es vizes-vb-n a Dagály mellett a Hajós Alfréd uszodában is rendeznek versenyt, a Tüske uszodában és a Komjádiban pedig edzéslehetőséget biztosítanak a szervezők.

Csakhogy a Hajós és a Komjádi jelenlegi állapotukban alkalmatlanok arra, hogy vb-helyszínek legyenek – írja az Index.

Előbbire a közbeszerzési pályázatot még ki sem írták, a helyszínen dolgozókra hivatkozva pedig azt írja a portál: tényként kezelik, hogy a korszerűsítés a vb-re már nem készül el.

A Császár-Komjádi Sportuszoda novemberben kezdődött felújítása a versenyszerűen úszóktól kezdve, a vízilabdázókon át a vendégekkel bezárólag mindenkit érint, a fedett részt bezárták, az öltözőket pedig konténerekbe telepítették.

A készülő komplexum egyik vendége nemrég arról számolt be, hogy a 19:00-ig kiírt nyitvatartás ellenére már 16:00-kor ingerülten zavarják ki az úszókat a medencéből:

A felújítási munkálatok miatt teljesen kiszámíthatatlanná vált minden, nem tudunk előre tervezni. A Komjádi uszodában az elmúlt másfél évben ez a második átalakítás, ami egyszerűen nonszensz

-írta korábbi közleményében Hosszú Katinka.

Az uszoda 2010 óta már a harmadik felújításon esik át, első körben 800 milliót áldoztak az épületre.

A 2017-es vizes-vb-t július 14 és 30 között rendezik Budapesten és Balatonfüreden.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik