Szórakozás

Miss World: Gelencsér Tímeának mégsem sikerült felállnia a dobogóra

Vasárnap este megrendezték Washingtonban a Miss World világversenyét, ahol Magyarországot Gelencsér Tímea képviselte. A szépség az előzetes felmérések alapján esélyesnek számított, a dobogóra várták, sőt fő támogatója, Sarka Kata még abban is bízott, hogy Kulcsár Edina két évvel ezelőtti sikerét felülmúlva a legszebbnek is megválaszthatják. Ez azonban nem így történt.

Gelencsér sajnos az elmúlt hetekben rendezett alversenyek első helyéről is lecsúszott. A legnagyobb eredményt a Miss Talenten tudta elérni, ahol harmadik helyezett lett.

Az éles versenyben a top 20-ig jutott.

Ez jobb eredmény, mint a tavalyi, hiszen 2015-ben, a kínai döntőn Kiss Daniellát a legjobbak közé sem válogatták be, de Kulcsár Edina 2014-es ezüstérmes helyét meg sem közelíti.

Idén a győztes a Puerto Rico-i Stephanie Del Valle lett. Első udvarhölgynek a dominikai indulót, második udvarhölgynek az indonéz lányt választották.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik