Sport

Szabó Tünde: Számítunk Gyárfás Tamás támogatására a vb-szervezéssel kapcsolatban

A sportügyekért felelős államtitkár, Szabó Tünde nyilatkozott az atv.hu-nak. A sportvezető az interjúban beszélt az úszósportot megrengető botrányról is, melynek következtében lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség elnöke:

 Nem csak Hosszú Katinka volt egyedül, aki a problémákat megfogalmazta, és nem kizárólag ez volt az indoka Gyárfás Tamás lemondásának. Nem könnyű egy ilyen döntést meghozni olyan szakembernek, aki 23 éven keresztül különböző helyzetekben is a Magyar Úszószövetség élén állt. Az tény, hogy óriási feladat előtt állunk a 2017-es világbajnokságot illetően, és ha bármi is veszélyezteti vagy megzavarja a sportolók felkészülését, illetve magát a szervezést, akkor a siker érdekében – ahogy Gyárfás Tamás is megfogalmazta –háttérbe kell lépni. Ő a Nemzetközi Úszó Szövetség alelnöke. Magyarországnak értékesek és hasznosak a nemzetközi sportdiplomácia terén szerzett tapasztalatai. Számítunk a támogatására a szervezéssel kapcsolatban, de az, hogy ezt pontosan milyen pozícióban és feladatkörökkel teszi majd meg, még a jövő kérdése.

Korábban Szabó Tünde neve is felmerült a MÚSZ elnöki posztjával kapcsolatban, erről így nyilatkozott a korábbi olimpikon:

Csaknem öt éven keresztül dolgoztam a Magyar Úszó Szövetség főtitkáraként. Mindent tudok arról, hogy zajlik egy szövetség élete. Törvényi akadálya ugyan nincs annak, hogy aszövetség elnöke legyek, de most államtitkárként az összes sportágért, sportszervezetért felelős vagyok. Nem tartanám hitelesnek úgy végezni a munkámat, hogy közben az ország egyik legnagyobb és legsikeresebb sportszövetségének elnökeként is tevékenykedem.

Végül Hosszú Katinkáról és edző-férjéről, illetve utóbbi és Kovács Ágnes konfliktusáról kérdezett a szerző:

Öt évig voltam a MÚSZ főtitkára, rengeteget beszéltem Katinkával és Shane-nel is és soha nem volt konfliktus közöttünk. De szerintem Katinkáék a jövőben szeretnének figyelni rá, hogy ne történjenek hasonló esetek. Egyébként ez lenne az egyik legfontosabb feladata az új elnöknek, hogy mindenkivel megtalálja a közös hangnemet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik